emo-milano-2

EMO MILANO 2021 – OKUMA kiállítás

Európa legnagyobb és talán legszínvonalasabb fémipari kiállítása és vására évente kerül megrendezésre – felváltva a Hannoverben, illetve az észak-olaszországi Milánóban.

Bár az elmúlt idők egészségügyi kockázatai jelentősen befolyásolták a rendezvény lebonyolítását, 2021 végre ismét lehetőséget ad Milánónak, és persze a fémipar résztvevőinek is, hogy találkozzanak egymással. A kiállítás leglátványosabb és legnépszerűbb tagjai egyértelműen a szerszámgépek, de nem szabad megfeledkezni a szerszámok, szerszámtartók és készülékek gyártóiról sem, akik nélkül a világ gyárai nem düböröghetnének.

A helyszínen megtekinthető termékek és szolgáltatások a legmagasabb minőséget képviselik, melyek megalkotásának a célja a termelő üzemek biztonságának, hatékonyságának, gazdaságosságának növelése.

A mintegy 34 országból érkező, 700 vállalat közel 3500 szerszámgéppel van jelen a kiállításon, melyek összértéke meghaladja a félmilliárd eurót.

OKOUMA MA600 HIII

A múltban már bizonyított és a szüntelen, és az átgondolt fejlesztéseknek köszönhetően a jövője is nagyon ígéretes az OKUMA MA600HIII gépeknek. A vevőik és a saját tapasztalataik mellett, az ipari trendek fokozott elemzése határozta meg az MA600 géptípus fejlesztési irányát az OKUMA számára. A részletekbe rejtett innováció végül olyan eredményt produkált, amivel egy eddig is kompromisszum mentes CNC szerszámgép a konkurencia és saját maga fölé emelkedett.

A fémmegmunkálás trendjeiből és a piaci elvárások változásból  adódik, hogy a

  •  szerszámélettartam növelése
  • az emberi beavatkozás nélküli gyártás
  • a folyamatképesség növelése

mint a megtérülési kalkulációk elemei, prioritási listán jóval elhagyta a forgácsolási fő-, vagy teljes ciklusidőt. Ezt felismerve az OKUMA az MA600 HIII fejlesztéseit új irányba terelte. 

  • Felhasználói hibák minimalizálása, például a gép töréséből adódó termeléskiesés elkerülése.
  • Egyszerű karbantartás, minimalizált állásidők.
  • Automatizálás magas szintű kiszolgálása, az emberi munkaerő “felszabadítása”.
  • Széles főorsó választék, a feladatnak leginkább megfelelő fordulat, teljesítmény és nyomaték kiválasztásához. Forgácsolás kompromisszumok nélkül. (6.000-10.000-12.000 RPM, 45kW, 1000Nm)
  • Több hidraulika port. Az ipari robotok által pakolt alkatrészek hatékony és biztonságos rögzítéséhez.
  • Fokozott gyorsaság. A paletta forgatása az optimalizált szervomotor terheléseknek köszönhetően akár 20%-kal is gyorsulhat.

Munkatér fokozott tisztasága. A beragadt, beszorult forgács sok kellemetlenséget, akár az automata folyamatok megakadását is okozhatja. Az MA600HIII munkatér mosásának megnövelt hatékonyságával a leválasztott forgács lemosatása egyáltalán nem igényel emberi közreműködést.

OKUMA MB 80V

Termelékenységet, magas gyártási minőséget és felhasználóbarát kezelést garantál az MB-V család legújabb, legnagyobb tagja, elsősorban a hideg- és melegalakító szerszámok gyártóinak, és a félvezető ipar szereplőinek.

 

A magyarországi szerszámgyártók számára is ismert és elismert típusok az Okuma MB-V gépek, köszönhetően a portál felépítésnek, rendkívüli merevségnek, megbízhatóságnak, pontosságnak, és nem utolsó sorban a strapabíróságnak. Volt azonban egy hiányosság ezen a területen, amit az MB80-V pótolni hivatott. Ez pedig az a mérettartomány, amit az MB80V lefed. De a tervezés során néhány más szempont is szerepet kapott. A számok előtt, nézzük meg ezeket.

Hőstabilitás és méretpontosság
A gépágy tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak a hőt termelő részek gépágytól való elszeparálásának, és a termikus kompenzáció tökéletesítésének.

Automatizálhatóság
A robot általi hozzáférhetőség biztosítása a gépasztalhoz a tervezés fő szempontja volt. Ezt további segíti számos hidraulikus port az alkatrészek rögzítéséhez.

Széles főorsó kínálat
A megszokott és bevált 15.000 RPM-es főorsó mellett létezik 12.000-es 300Nm-es 33kW teljesítménnyel, valamint elérhető 20.000 RPM-es 57Nm-es 30kW teljesítménnyel.

Kis hely a gépnek, sok hely a szerszámoknak

A gép számára 4500 x 3000 mm helyre van szükség, ahol 1600 x 800 mm-es munkadarab munkálható meg. Mindez történhet az alap 32 férőhelyes tárral, amely bővíthető 64 és 125 férőhelyesre is.

 

A gép hatékonyságát és képességeinek maximális kihasználhatóságát a 

  • Hyper Surface 3D felület simítását segítő, 
  • IGF párbeszédes programozást lehetővé tevő, 
  • Easy Set ciklusidő csökkentő
  • Machining Navi a remegéseket megszüntető
  • VPS vírusvédelmi

funkciók teszik lehetővé.

Multus U5000

A Multitasking szerszámgépek az elmúlt néhány évben meggyőzték a piacot – köztük a hazait is arról, hogy helyük van a forgácsoló üzemekben. Fedhetetlen érv mellettük az egy operációban végezhető műveletek magas száma és fajtája, a kevesebb megfogás, kisebb üzem-logisztikai terhek, nagy szerszámtár. Mindezekből adódik, hogy kevesebb emberi erőt kötnek le, és természetesen pontosak is.

 

Magától értetődő, hogy léteznek ellenérvek is a multifunkciós gépek ellen. Ezekre cáfol rá az OKUMA a Multus U5000 típussal, és a beletett legújabb fejlesztésekkel. A szerszámcsere idő egyes szerszámtár megoldások esetén relatív hosszú volt, kiváltképp revfejjel szerelt CNC esztergákhoz viszonyítva. A Multuson alkalmazható B tengelyes kontúrozásnak köszönhetően azonban jóval kevesebb szerszámcserére van szükség, az eredmény pedig kifogástalan méret és felület az alkatrészen.

 

A szimultán öttengelyes megmunkálás képességével a kimagasló esztergálási funkciókon túl kompromisszumok nélküli marási lehetőségeket is kínál. A 80 férőhelyes tár könnyedén elérhetővé teszi a szerelések nélküli átállást. És ami ezen is túlmutat, a túlméretes szerszámok tárolásának lehetősége. Ágyúfúrók, fúrórudak, extrém kinyúlású szerszámok is tárolhatók benne. Így a munkatér Z dimenziója is teljesen kihasználható.

  • Akár 70 bar nyomású hűtőfolyadék alkalmazhatósága segít megtörni a forgácsot, eltávolítani a leválasztott anyagot.
  • Növeli a szerszám élettartamát, és leveszi a kezelő válláról a tisztogatás okozta terheket.
  • A szerszámtörés figyelésnek köszönhetően a forgácsolási folyamat nem igényel közvetlen emberi felügyeletet.

MU6300VL

A sokoldalúság érdekében tett fejlesztések az elmúlt évtizedben tömegével célozták az öttengelyes szerszámgépeket. A OKUMA a tőle elvárt merevséget, pontosságot, megbízhatóságot és tartósságot is sikeresen teljesítette ezen a területen. 

 

A Japán prémium gyártó több, köztük az EMO Milano-n bemutatott MU6300 V-L szerszámgépen is lehetővé tette a az esztergálási funkciót. Az elvégezhető műveletek száma ezzel jelentősen bővül, ide tartozik a fogazott felületek elkészítését lehetővé tevő skiving és hobbing eljárás is.

Az, hogy egy öttengelyes szerszámgépen belül, egy felfogásból lényegesen több művelet végezhető el, az alábbi előnyöket jelenti az ügyfél számára:

    • kevesebb felfogás, ráállás
    • kevesebb szerelés
    • kevesebb hibalehetőség
    • kevesebb improduktív mellékidő
    • csökkenő logisztikai terhek
    • kevesebb lekötött emberi munkaerő
    • pontosabb gyártás

Az Okuma MU6300 V-L szerszámgép palettacserélővel is elérhető. Így a géppel való munka hatékonysága tovább növekszik. Amíg a gép képességei a forgácsolás területén maximalizálják a produktivitást, a palettacserélő a mellékidők radikális csökkentését eredményezik. 

Okuma GP 26W

Van a megmunkálás precizitásának egy olyan szintje, amely nem érhető el a hagyományos értékekre épített mechanika, és azt ezt működtető fejlett mechatronikai illetve informatikai eszközök nélkül.

Az OKUMA minden termékére igaz, hogy hagyománytisztelő, ámde a GP26W palástköszörűre kiváltképp. A tradicionális módon feszültségmentesített öntvény ágy, ami önmagában tekintélyt parancsoló fizikai jellemzőkkel bír, és a kézzel hántolt lineáris csúszóvezeték mind a precizitás hagyományait képviselik.

A merev konstrukció és a hidrodinamikus működésű korongorsó a remegésmentes köszörülés garanciája. A direkt mérőrendszer és az OSP P300GA vezérlő pedig teljességgel kontrollálhatóvá teszik a működést, minimális emberi erőforrás lekötése nélkül.
Az OKUMA GP26W 100 év köszörülési tapasztalat, és szüntelen fejlesztés eredménye.