MA-600HIII #40

Hiteles úttörő – OKUMA MA600HIII

A múltban már bizonyított és a szüntelen, és koordinált fejlesztéseknek köszönhetően a jövője is nagyon ígéretes az OKUMA MA600HIII gépeknek. A vevőik és a saját tapasztalatuk mellett, az ipari trendek folyamatos elemzése határozta meg az MA600 géptípus fejlesztéseit az OKUMA számára. A részletekbe rejtett innováció végül olyan eredményt hozott, amivel az eddig is kompromisszummentes CNC szerszámgép a konkurencia és saját maga fölé emelkedett.

Horizont, azaz a jól automatizálható CNC gépek

A hatékonyság maximalizálásának egyik bizonyított útja a palettaváltós CNC horizont szerszámgépek alkalmazása. A legszembetűnőbb előnyük, hogy a legalább két paletta a szerelés és gyártás műveleteit párhuzamosíthatóvá teszi. Így számos feladat, ami más kinematikájú gépeken a gép termelésből való kivételét jelentené, itt nem jár gépállással.

Mivel a paletták forgathatók, sőt, tetszőleges szögben pozícionálhatók, így legalább 4 felfogásban megmunkálhatók az alkatrészek. Ráadásul, a nagy mozgásterek miatt egy-egy palettán számos megmunkálandó munkadarab elhelyezésére nyílik lehetőség, ami tovább emeli a gép termelékenységét.
A paletták olyan módon vannak kialakítva, hogy pneumatikus és hidraulikus készülékek működtetését is meg lehet oldani, ami automata gyártási folyamat esetén nélkülözhetetlen. Ráadásul a palettacserélő oldaláról egy ipari robotnak úgy nyílik lehetősége darabot cserélni, hogy a gép kezelőpaneljét a dolgozó számára szabadon hagyja. Ez sok más esetben nem mondható el.
Általánosságban az is igaz, hogy egy horizontális elrendezésű palettacserélős gép szerszámtára nagyobb kapacitással bír, mint sok más géptípusé.

Az OKUMA MA sorozatra különösen igaz, hogy gyors tengely mozgásokkal, erős és nyomatékos főorsóval hatékony nagyoló megmunkálások elvégzésére képes. A hőstabil szerkezet, a pontos mérőrendszer és a rendkívül fejlett vezérlő számos szoftveres támogatásának hála pedig a finom simító megmunkálásoknál is a legjobbak babérjaira tör.

A részleteiben fejlesztett MA600HIII

Az OKUMA magasra tette a mércét már az előző MA600HII-vel is, hiszen abban is minden addigi tudás és tapasztalat helyet kapott. Pontosan ennek köszönhető, hogy a japán felső kategóriás gépgyártó egyik legkeresettebb terméke. Nem volt hát könnyű dolga a fejlesztő mérnököknek, mikor a már amúgy is remek gép tovább gondolása lett a feladatuk.
A fejlesztési célok végül a következők lettek:

  • “törhetetlen” gép – a felhasználói hibák szűrése, a negatív következmények súlyának minimalizálása
  • Egyszerű karbantartás – a jól átgondolt konstrukción a szükséges karbantartási műveletek elvégzése egyszerű, a felhasznált anyagok magas minősége révén ritkán szükséges. A nem várt elakadásokat, gépállásokat konstrukciós javításokkal tovább csökkentették.
  • Automatizálás magas szintű kiszolgálása

Az elsők között sorolt fejlesztés egy, talán megmosolyogtató, 50mm-es X löket növelés. Azonban nem mulatságos annak, akinek pont ez az 50mm hiányzik a sikerhez.

Széles főorsó választék

Az elérhető főorsó választék bővítés azt a célt szolgálja, hogy a korábban elsősorban acél és vasöntvény megmunkálásra kínált szerszámgép, egyéb fémek megmunkálására is alkalmas legyen. Így került az opciós listába egy széles alkalmazási körben felhasználható 10.000-es fordulatú főorsó, ami 45/30 kW-os meggyőző teljesítményével akár nagy méretű síkmarók, telibe fúrók vagy kukorica marók használatára is alkalmas, de a kisebb méretű szerszámok használatához is megfelelő végsebességet biztosít. A teljesítményhez tartozó 652 / 349Nm-es nyomaték is a “legyen inkább sok, mint csak éppen elég” kategóriába tartozik.

Érdemes megjegyezni, hogy a korábbról ismert 1071Nm-es maximális nyomatékú orsó 37 kW-os tartós teljesítménnyel és 6000-es fordulattal továbbra is elérhető, ahogy létezik 12.000-es fordulatú változat is, ami csak a nyomatékában marad el a most fejlesztett 10.000-estől.

Több hidraulika port

A korábban maximálisan 4 db palettán átvezető hidraulika portok száma 8-ra bővült. Mindez a nagyfokú automatizálhatóságot szolgálja. Így rugalmasabb és hatékonyabb készülékezés valósítható meg, vagy növelhető a munkadarabot megfogó berendezés működési biztonsága. Kulcsrakész automatizálással egybekötött projektek esetében mindez nagyban hozzájárul a kivitelező csapatok sikeréhez.

Megnövekedett folyamatbiztonság

A tisztaság és a tisztán tartás jelentősége felértékelődik akkor, ha a gyárba vagy üzembe minimális emberi beavatkozást igénylő szerszámgép kerül. A palettacserélős horizontok még akkor is ilyenek, ha nem tartozik hozzájuk ipari robot, de egyre többször tartozik.
A burkolatok kialakításának módosítása, a szerszámgép munkaterét tisztán tartó lemosó funkciók éppen ezt szolgálják – eltüntetve a megannyi apró elakadást okozó forgácsot a kellemetlen helyekről.
A palettaváltó alatt felgyülemlett forgács vagy egyéb szennyeződés is könnyen paletta “ültetési” hibát okoz. Egy összetett robotcella esetén ez akár több gép és robot leállását is okozhatja. Éppen ezért az új MA600 munkaterét tisztán tartó lemosások hatékonysága érzékelhetően megnövekedett, számszerűen a nagy térfogatáramú mosatás 446L / perc vízmennyiség áramoltatására képes, ami 17%-os növekedést jelent a korábbiakhoz képest, de a magazinba került emulziós víz és forgács is okozhat hasonló hibát. Éppen ezért egy most debütált fejlesztés a szerszámcsere előtti pillanatokban képes hamarabb megállítani a szerszámon keresztüli hűtés rendszerében maradt folyadék áramlását, így a manipulátor kar nem egy emulziót “okádó” szerszámot visz a tárba. A csere gyorsabb, a magazin tisztább az új rendszerben, ami növeli a folyamatbiztonságot.

Fokozott gyorsaság

Az operációk közti váltást a paletta forgatás biztosítja, aminek az ideje jelentősen javult. Köszönhetően a Servo Navi alkalmazás fejlesztésének, mely a forgatást végző szervomotor beállításait képes a terheléshez igazítani, az 1200kg -os terhelés vagy a kevésbé terhelt állapot esetén is 20% körüli javulás tapasztalható 90 fokos forgatás esetén.

Nagyobb tisztaság, kevesebb gépállás

A gép munkaterén kívül, a gépben használt hűtőfolyadék tárolását ellátni hivatott tartály tisztasága is fontos. A hűtőfolyadék minősége meghatározza a készült munkadarabok minőségét, a szerszám kopását, de akár a gép amortizációját is. A tartály tisztaságának kérdése vitán felül áll. Egy opciós listába került fejlesztésnek köszönhetően olyan rendszerrel kérhető a gép, mely minimalizálja a keletkezett iszap leülepedését. Ennek része egy iszapleválasztós forgácskihordó, egy külön speciális szivattyú a koszos hűtőfolyadéknak, speciális szűrők, és az, hogy a hűtőfolyadék áramoltatása egy irányba történik. Az azonos rendszer használata az OKUMA saját gyárában két éve a tisztítás szükségessége nélkül képes működtetni a gépet. A rendszer tehát bizonyított.

Az OKUMA átgondolt fejlesztési folyamatai és hosszú tesztelési fázisai több ízben meggyőzték már a piacot arról, hogy nem csak látszat, hanem valós, az ipar céljait és trendjeit szolgáló megoldásokat eredményeznek. Az OKUMA MA 600HIII egy olyan szerszámgép lett a fejlesztések által, ami magasabb biztonságot, kiemelkedő hatékonyságot és gépkihasználtságot és csökkenő karbantartási időt garantál. Az ezekből származó haszon pedig a vásárlóké.

Description

Additional information

Tengelyek száma

Asztal szélessége

Asztal Hossza

X Löket

Y löket

Z löket

Foorso-vegzodes

, ,

Fordulatszám

,

Asztal opció